London még mindig love, még akkor is ha szakadt az eső végig

DAT moment amikor random randin a delikvens rádöbben hogy tényleg nem vagyok se (klasszikus) szép, se (nemklasszikus) vékony, se kedves. Awkward.  
Mondjuk biztos az se segített, hogy bebasztam az este végére.

A tényleg jó, vidám, izgalmas és érdekes nap ellenére épp 10 perce hüppögök egy weboldalon (!!).

What the hell?

Nálatok is két féle pénztáros van? 

Az egyik őőőőőőőrült lassan húzza le a krumplit. nem találja a vonalkódot, felveszi a szemüveget, "Marika ez a harmincnégyes? Nem találom sehol a pórét.." (upgradelt változatban esetleg az "Ez micsoda?")

A másik az meg olyan gyorsan csipog le mindent, hogy még csak a nyomorult zacskót tudtam kinyitni (két ujjat megnyálazva, igényesen), ő már végzet "Kettőezerháromszáznyolcvanöt. Matricát gyűjti?", tiszta zavarba jövök a pakolás - fizetés kombó miatt, nem tudom bepatentolni a pénztárcámat, a mögöttem levő már cicceg, kiszórom az aprót, és agyfaszt kapok.

Miért kell az embert stresszelni?

Annyira awesome napjaim vannak mostanában egyhúzásra, hogy magam se hiszem el.

Ma meg különösen isteni délutánom volt, meg ráadásul hatalmas ötletcunamink volt, remélhetőleg néhány héten belül valami jó dolog fog itt történni. vááááá

Igen - igen szeretjük a mániás szakaszt, sokkal menőbb, mint a depis rész  :)

Amúgy az elég érdekes, hogy egy igen kudarcos (fél) hét után mennyire magamra tudom venni a dolgokat (a szokásosnál is jobban). És három (plusz egy, de abba még nem vagyok biztos) szakmai és magánéleti visszautasítás után iszony gyorsan visszamenekültem a képzeletbeli kis világomba, és szarok a farmra a továbbiakban. És mindehhez még csak csütörtök van.

Írtam egy hosszú postot az élet nagy dolgairól, és közvetve a tegnap estémről, aztán meg belemélyedtem mások blogjába. Új blogokba, ismeretlen emberek életébe. És végül nem postoltam ki a hosszú bejegyzést életről szerelemről barátokról. Mert egyrészt rájöttem, hogy baromira nem tudok írni (erre néha rájövök), másrészt arra is rájöttem, hogy mennyire nem becsülöm azt meg amim van, és inkább siránkozok azon, hogy mi nincs. És ezt végképp nem szeretném a világ elé tárni.

Maradjunk inkább csak felületesek.

Úgyhogy inkább most ide csak annyi kerül, hogy elvesztettem egy fél pár cipőt a lakásban. Mégis hogyan?